Designed by Wolf

VII. Békéscsabai Harsonás Napok

2022. július 30-augusztus 5.

A       kurzuson       zeneművészeti       szakgimnáziumok,       felsőoktatási intézmények   harsona   szakos   hallgatói,   valamint   -   meghívás   alapján   - alapfokú zeneiskolai képzésben résztvevő diákok vehetnek részt. A    mesterkurzus    tematikájában    azonos    hangsúllyal    jelenik    meg    az egyéni    képzés    és    a    kamarazenélés.    A    program    reggelenként    közös befújással,   illetve   hangképzéssel   kezdődik,   majd   délelőtt   és   délután   is lesznek   egyéni   foglalkozások.   Ezzel   párhuzamosan,   a   délutáni   órákban zajlanak a kamarazene órák. Esténként   a   kurzusvezetők   kötetlen   beszélgetés   keretében   számolnak be      a      hallgatóknak      saját      tapasztalataikról      zenekari      játék, versenyfelkészülés,        színpadi        jelenlét,        stresszkezelés,        stb… témakörökben, illetve ekkor lesznek a harsonaegyüttes próbák. A    mesterkurzus    nyilvános    koncerttel    zárul,    melynek    helyszíne    az Evangélikus Nagytemplom lesz. A   kurzus   végeztével   oklevelet   állítunk   ki,   mely   igazolja,   hogy   30   órás aktív mesterkurzust teljesített a résztvevő.

A kurzus művészeti vezetője:

Sztán Attila, Junior Prima-díjas harsonaművész, a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, és az In Medias Brass művésze, az Egressy Béni Református Szakgimnázium tanára;

A kurzus oktatói:

Angyal János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának harsonaművésze; Brindás Barnabás, Junior Prima-díjas harsonaművész; Kalmár Zoltán, harsonaművész, a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium harsonatanára; Pap Gábor, az Óbudai Danubia Zenekar, a Concerto Budapest Harsonakvartett és a Concerto Brass együttesek harsonaművésze; Sztranyák Dávid, Junior Prima-díjas basszusharsona-művész, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művésze. korrepetítor: Rázga Áron, zongoraművész, a Békéscsabai Jókai Színház karmestere.

Fizetés,             

szállás

letöltések

Részvételi   díj   20.000   Ft,   ami magában   foglalja   a   kurzuson való aktív részvételt, és a szállást. Fizetés    módja: a Zeneművészeti Alapítvány javára. számlaszám: 10700165- 68399513-51100005 (CIB Bank) IBAN szám: HU49 1070 0165 6839 9513 5110 0005 Számlaigényét         kérjük         a jelentkezés     beküldésekor     e-mailben jelezze. Az egyéni szállást és étkezést minden jelentkező magának szervezi Igény esetén ingyenes szállást biztosítunk a jelentkezőknek melynek részleteiről a kalmarzoltan8@gmail.com e-mail címen illetve a+36-70- 395-99-61 számon nyújtunk felvilágosítást. jelentkezési lap egészségügyi nyilatkozat